Skip to contentSkip to left sidebar Skip to footer

Helyi közélet

Tovább szépítjük falunkat!

2021-ben is fontos számunkra, hogy településünket tovább szépítsük. Az előző évekhez hasonlóan virágosítjuk a közterületeinket de az idei év során a lakosságot is szeretnénk bevonni ebbe a programba, ezért úgy gondoltuk Az Informált Társadalomért Alapítvánnyal karöltve, hogy egy kis kertészeti tanácsadással és virágokkal próbálunk hozzájárulni a porták csinosításához.

„Az élő értékek, értékes élet” című pályázat segítséget nyújtott terveink megvalósításához, a virágok megvásárlásával. Köszönjük továbbá Szabó János kertészmérnöknek a hasznos információkat. A lakosságnak pedig köszönjük az érdeklődését, reméljük sok örömet találnak a virágok ápolásában. Településünk pedig ezáltal is szebbé, élhetőbbé válik.

„Az öröm virág a télben, fény a sötétségben, a lélek békéje, amit senki el nem vehet.” Bánk József

Kiemelt kép

A Föld napja (2021)

A Föld napja

Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Az eseményeket az Earth Day Network (Föld Napja Hálózat) koordinálja. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg. 2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.

(tovább…)

Kiemelt kép

Húsvét 2021!

Húsvét Gógánfán idén is! Szelfizz a nyuszival!

A tegnapi nap folyamán Gógánfa több pontján, így a Kápolna téren, a Megyefű parknál és az orvosi rendelő elé óriás lufinyuszik kerültek kihelyezésre.

 
A jó időben egy kellemes sétával keressétek fel őket, szelfizzetek a nyuszikkal!

 
Töltsük meg a facebookot a vidám fotókkal.

 
Kérjük, tartsátok be a járványügyi szabályokat és kerüljétek a csoportosulást!
 
 
A képeket ide várjuk!
Tovább olvasom

Fontos a kulturális élet erősítése

Gazdálkodnak, növényeket és gombát termesztenek a gógánfai közfoglalkoztatottak. A tevékenységet örömmel végzik, ugyanis hasznos feladatot bíztak rájuk.

veol.hu

Településünk 900 négyszögöles burgonyaültetvényt művelésébe, illetve több zsákos gombatermesztésbe kezdett bele idén nyáron, írja a veol.hu. A termények nagy részét a helyi konyhán használjuk fel, mely több mint 300 főt szolgál ki a 791 fős lakosságból. Az étkeztetési felhasználás mellett a lakosság is vehet a terményből.

(tovább…)

Gógánfa Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület köszöntője

A Gógánfa Polgárőr Egyesület 2004-ben alakult. Jelenleg 29 taggal működünk. A polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelő szolgálatot, közúti baleset helyszínén, valamint óvoda és általános iskola közvetlen közelében jelzőőri tevékenységet lát el. Ezen kívül közreműködik a katasztrófák elleni védekezés és a helyreállítás, újjáépítés feladataiban, a baleset-megelőzési, az áldozatvédelmi, a közlekedésbiztonsági, állat, környezet és természetvédelmi tevékenység támogatásában, a lakosság és az önkormányzat közötti kapcsolat erősítésében, az otthonában élő fogyatékos, és időskorú személyek védelmében, a polgárok és javaik védelmében, valamint az állami és önkormányzati vagyon megóvásában. Az önálló szolgálatok mellett – a Tapolcai Rendőrkapitánysággal kötött együttműködési megállapodás keretében – közös szolgálatot lát el a rendőrség eredményes munkájának  segítése érdekében a Sümegi Rendőrőrs járőreivel. Eltűnt személyek felkutatásában is tevékenyen részt veszünk. Kérésre fokozottan figyelünk a lakók által rövid vagy hosszabb időre üresen hagyott házakra. 

Igyekszünk mindenki megelégedésére végezni a feladatunkat, de ehhez szükségünk van a településen élők segítségére is.

2016. év folyamán Egyesületünk az Önkormányzat felkérésére átalakult, elkezdtük az önkéntes tűzoltó tevékenységet is. Az 40 órás tűzoltó alaptanfolyamot eddig 4 fő végezte el, ez év folyamán várhatóan még legalább 4 fő el fogja végezni.

Igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, felkészültségünkkel, gyakorlásunkkal hozzájárulni, hogy községünk ilyen szempontból is biztonságosabb legyen.

Kérjük, segítse munkánkat! Forduljon hozzánk bizalommal, hogy mi is segíteni tudjunk!

További információért kérjük, lépjen velünk kapcsolatba!

Tisztelettel:

Marton Tibor elnök